hivatasorzo-haz-logo

Szenvedélybetegek rehabilitációja

2518 Leányvár, Erzsébet utca 127. Telefon: 06 33 523 915.

Ön is küzd a sóvárgással?

Ernő nem régen ünnepelte 4. józan születésnapját. Ez alkalomból mesélt a terápia előtti életéről, az ital utáni sóvárgásról, a heves ivási vágyat kiváltó okokról. A sóvárgása mára már megszűnt, de a kiváltó okokra – triggerekre – figyelnie kell. Sok minden más mellett ezt is megtanulta a terápián.

Amikor még ízlett az ital, és amikor már nem

Ernő ötvenöt éves szellemi foglalkozású férfi. Kamasz kora óta ivott, tizenöt évesen már rendszeresen alkoholizált. Bár eleinte érzékelte, hogy az alkohol összezavarja, mégis nagyon szeretett inni. Az italnak csábító íze volt, kellemes illata és a piától remekül érezte magát. Eleinte.

Aztán eljött az idő, amikor megpróbált hosszabb-rövidebb távon alkohol nélkül élni, viszont akkor igencsak szenvedett. Az ilyen időszakok alatti sóvárgás érzését úgy jellemezte, mintha pillangók röpködtek volna a gyomrában, miközben az alkohol ízét érezte a szájában. Állandóan azt a boldog, nyugodt érzést hiányolta, ami néhány sör után töltötte el, és amitől a problémái elolvadni látszottak. A sóvárgás aztán olyan fizikai késztetést okozott, oly erős ivási kényszerbe torkollott, hogy visszatért az italhoz. Úgy fogalmazott, mintha az elméje, a teste könyörtelenül „sikoltott” volna, hogy most azonnal igyál! A sóvárgását nem tudta irányítani, kordában tartani, innia kellett. Akkor is, amikor már nem ízlett annyira a pia. Később a terápián tanulta meg, hogyan kezelje ezt az érzést, és ha valamilyen kiváltó ok miatt előjön, hogyan csípje el még időben.

sovarga-elleni-kuzdelem-2-hivatasorzo
“..mintha az elméje, a teste könyörtelenül ‘sikoltott’ volna, hogy most azonnal igyál!…”

A kiváltó ok (trigger) és a sóvárgás kapcsolata

Ernő eleinte azért ivott mert a pia „jó” érzéseket generált benne, eufóriát érzett. A terápán tudta meg, hogy az alkohol és más tudatmódosító szerek stimulálják az agy „jutalmazó” rendszerét a dopamin nevű neurotranszmitter aktiválása révén. Amikor az alkohol vagy a drogok aktiválják a dopaminrendszert, az agy egy bizonyos része (hippokampusz) „bekapcsol”, így az illető emlékezni fog az élményre, az emberekre, a helyekre, a kapcsolódó tárgyakra, szagokra és ízekre. Később mind ezek lehetnek az ivást kiváltó okok.

Az agy egy másik része (limbikus rendszer) erős érzelmi választ ad. Amikor az illető később találkozik az iváshoz köthető emberekkel, helyekkel, dolgokkal vagy érzelmi állapotokkal a hippokampusz aktiválja a dopaminrendszert, ami révén közli, hogy egy nagyon jó érzés van láthatáron. Ez beindítja az ivással kapcsolatos gondolatokat és egy nagyon erős érzelmi késztetést okoz.

Tovább rontja a helyzetet, hogy az alkohol és a kábítószerek károsíthatják a hippocampust, a limbikus rendszert és az agy más részeit is. Amikor már ezek a területek sérültek, a neurotranszmitterek közötti kényes egyensúly felborul. Így gyengül az agy azon képessége, hogy megértse az ingereket és azokra megfelelően reagáljon. Lényegében az alkohol „rövidzárlatot” idézhet elő az agyban, ami pontatlan jelzéseket vagy téves riasztásokat okozhat. Ez azt jelenti, hogy azt mondják a szervezetnek, hogy valami jó, amikor nem az, vagy rosszként jelzik, ha igazán jó.

sovarga-elleni-kuzdelem-hivatasorzo
“Dönteni kell az ivás és a nem ivás között.”

Miután az alkohol az agyat károsította, ezek a jelek továbbra is ott motoszkálnak az illető fejében és ivásra sarkall akkor is, ha fizikailag nincs látható ital. Óriási nagy a harc ha az illető megpróbál tartózkodni vagy józanul maradni, mert az agya továbbra is rossz üzeneteket küld. Dönteni kell az ivás és a nem ivás között. Azaz, a sóvárgást kellene leküzdeni.

Ernőnek az absztinens időszakai alatt nem kellett sok ahhoz, hogy újra igyon. Elég volt egy veszekedés a feleségével, egy séta a jól ismert kocsma mellett, egy munkahelyi konfliktus. Ezer más dolog is felébreszthette a piálás iránti késztetését, amitől az a bizonyos boldog, nyugodt érzés eljött. Azonban ezeket a mindennapi dolgokat képtelen volt csak úgy elkerülni, az erre való törekvése néha nyomasztotta. A nyugodt érzés pedig egy idő után elmaradt, pedig egyre többet ivott. Sőt, már szinte csak rossz érzései keletkeztek. Szeretett volna már NEM inni!

Oly sok egyedüli próbálkozás után, végül a 6 hónapos terápián tanulta meg, hogy az egyik “trükk” a kiváltó okok beazonosítása és azok inaktiválása még mielőtt elkezdene inni. Rendelkezni kell egy tervvel a sóvárgás kezelésére. A triggerek, vagy kiváltó okok kezelésének két fő módja van: az elkerülés (ha lehetséges) és a kioltás. Mindkettő nehéz, de egy jó terápia hatalmas segítség fizikai, szellemi és érzelmi értelemben is.

Ernő életéből négy év telt el a legutóbbi ivászata óta, azóta józan. Úgy véli terápia nélkül újra és újra visszaesett volna, hiszen magában sosem sikerült pár hónapnál, később már csak pár hétnél tovább absztinens maradni. A szándéka megvolt, de a módszere nem volt nyerő. Úgy látja, hogy az a szakértelem, érzelmi támogatás kellett a tartós józanságához, amit a terápiát nyújtó szakemberektől kapott. A józan évek rendbe hozták a családi életét is, új munkahelyén kiválóan érzi magát, egészsége is helyreállt. Boldog, kiegyensúlyozott ember lett, ma már nem ijed meg a tükörképétől.