A Hivatásőrző Ház 2004-es megalakulása óta több jelentős esemény történt a Ház életében. A nálunk gyógyító szakemberek, a józanodásukat nálunk kezdő betegek különböző helyeken tartanak előadásokat, megosztásokat.
A Házban évente karácsonyi ünnepséget rendezünk, amelyre az ünnep hangulatának megfelelő műsort állítanak össze a Házban tartózkodó betegek. Ezekre az ünnepségekre gyakran meghívjuk azokat a korábban felépülésüket nálunk kezdő betegeket, akik szívesen visszalátogatnak hozzánk.
A terápiát befejező betegeink részére búcsúztatót rendezünk, melyre az illető családtagjai, barátai, ismerősei is gyakran ellátogatnak. Ezek a bennsőséges események szervesen hozzátartoznak a felépüléshez, s a betegeinknek a Házzal való szoros kapcsolatát ápolják.
Bizonyos gyakorisággal a Ház különböző helyszíneken néhány napos lelkigyakorlatot szervez, melyen általában a Ház dolgozói és betegei mellett korábban nálunk „végzett” betegek is részt vehetnek. Ezek a meghitt együttlétek a szenvedélybetegségből való kilábalás spirituális oldalát hivatottak erősíteni.
Különböző szervezetek és a média képviselői is egyre többször eljutnak hozzánk, hogy beszámoljanak a Házban folyó terápiáról. Például, 2018. október 8-án az Alba Caritas Hungarica Alapítvány fenntartásában működő RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia munkatársai jártak nálunk. Az erről szóló beszámolót a Székesfehérvári Egyházmegye tette közzé.
Minden ötödik évben konferenciát szervezünk. Ezeken az összejöveteleken a szakembereken kívül az egykori és az éppen terápián résztvevő betegeink is megosztják gondolataikat, tapasztalataikat.