Ernő egy hónapja kezdte az alkoholelvonó terápiát. A szervezete megtisztult a szesztől, a gondolatai kitisztultak. Egy személyes beszélgetésen elmondta, hogy miért is nem értette meg őt a családja, szerinte miért nem értik meg az alkoholistákat.

Minden másként látszik alkohol nélkül

Amióta egy hónapja elkezdtem a terápiát, sok minden másként látszik. Főleg az, hogy miért nem értettük egymást a családommal. Ők mindig azt hitték, hogy csak hiányzik az akaraterőm, vagy hogy direkt választom az alkoholt helyettük. Én pedig azt hittem, hogy ők nem szeretnek eléggé, mert nem értik, mennyire nehéz nekem. Most már látom, hogy valójában egyikünk sem értette a másikat.

A terápián mondták először, hogy az alkoholizmus nem egyszerű rossz szokás, hanem egy betegség, ami átveszi az irányítást az ember felett. Ezen sokat gondolkodtam. Ha őszinte vagyok, tényleg úgy éltem, mintha az alkohol lenne a legfontosabb dolog az életemben. Reggel, amikor felkeltem, már azon járt az eszem, mikor ihatok. Minden döntésem körülötte forgott. A családom ezt kívülről látta, de nem értette, miért csinálom. Én meg belülről éltem át, és nem értettem, miért nem látják, hogy nem tudok máshogy működni.

Most már kezdem megérteni, hogy ők nem azért voltak dühösek vagy kétségbeesettek, mert ellenem voltak, hanem mert nem tudták, mi zajlik bennem. Nem tudták, hogy amikor azt mondták: „Miért nem hagyod abba?”, én magamban azt válaszoltam: „Bárcsak tudnám.” A függőség olyan, mintha valaki más ülne a kormány mögött, és te csak utasként sodródsz vele. Ezt ők nem láthatták, mert soha nem élték át.

A terápián azt is mondták, hogy a családtagoknak is meg kell tanulniuk, mi az alkoholizmus. Hogy ők is tanulják a saját szerepüket, a saját határaikat, és azt, hogyan tudnak segíteni anélkül, hogy belerokkannának. Ezt először furcsának találtam, de most már értem. Ahogy nekem meg kell tanulnom, hogy beteg vagyok és segítségre van szükségem, úgy nekik is meg kell tanulniuk, hogyan értsenek meg engem anélkül, hogy azt hinnék, minden az ő hibájuk.

Kimondtam, hogy alkoholista vagyok és nyugodtabb lettem

Sokszor megijesztett a kérdés, hogy vajon alkoholista vagyok, de mindig elnyomtam a gondolatot. A legnehezebb része mégis az volt, hogy kimondjam: beteg vagyok. Hosszú ideig tagadtam az ivásomról. Azt mondtam magamnak, hogy bármikor abbahagyhatom, csak nem akarom. De ez nem volt igaz. Most, hogy kimondtam, valami megváltozott. Nem lett könnyebb, de tisztább lett a kép. Tudom, hogy szükségem van a terápiára, és tudom, hogy nem fog menni egyik napról a másikra.

A családommal is más lett a kapcsolat. Még mindig vannak félreértések, de már nem ugyanúgy. Ők is próbálnak tanulni, én is próbálok őszinte lenni. Azt hiszem, ez az első lépés ahhoz, hogy egyszer tényleg megértsük egymást. Mert amíg ők nem tudják, mi az alkoholizmus, és amíg én nem fogadtam el, hogy segítségre van szükségem, addig csak elbeszéltünk egymás mellett. De most először érzem azt, hogy talán van esély arra, hogy mindketten ugyanabba az irányba induljunk el.