Vajon, te, alkoholista tudod-e, hogy a közelgő ünnep, a karácsonyi készülődés a családodban nem feltétlenül az örömet jelenti? Gondoltál-e arra, hogy a házastársad, a gyerekeid esetleg félelemmel élik meg ezt az időszakot, a Karácsony helyett túlélést ünnepelnek? Zsóka, akinek a férje még mindig aktívan iszik, így emlékezik a tavalyi karácsonyra.

A csillogás csak eltakarja a magányt

„Karácsony van, és én megint itt ülök a fotelben, a feldíszített fa alatt villogó fényekkel a háttérben, miközben a férjem a kanapén hortyog. Már részeg. Még csak este 6 óra, a Szenteste szokásos hal vacsora alig kezdődött el, és ő már a harmadik pohár pálinkánál tartott. „Csak amennyit a test megkíván” – szokta mondani nevetve. Minden évben ez a körforgás: reménykedem, készülődöm, aztán jön a csalódás, mint egy régi, kopott takaró, ami alatt mindig fázom.

A reggel még szépen indult. Felébredtünk, együtt díszítettük a fát, a férjem is segített egy kicsit. Jót nevetett, amikor a fejére esett a karácsonyfadísz. „Idén más lesz” – gondoltam, hiszen ő is megígérte tegnap este: „Csak egy kis bor az ünnephez, drágám, nem leszek részeg.”

Hittem neki. Mindig hiszek, mert szeretem. Mert látom benne azt a férfit, akivel tizenöt éve megházasodtunk, aki akkoriban még csak alkalmanként ivott, aki álmokat festett elénk a közös jövőnkról.

Aztán délutánra minden megváltozott. Elment „csak egy kávéra” a haverokkal a kocsmába, és amikor hazajött, már szagos volt a lehelete. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, mosolyogni, miközben a szívem hevesen vert. Tudom a jeleket: a kissé elmosódott tekintet, a túl hangos nevetés, a motyogó beszéd. Minden alkalommal ugyanaz a szorongás markol belém: mi lesz ma este? Kiabálni fog? Rosszul lesz és mentőt kell hívnom? Vagy csak szégyenkezve takarítok holnap reggel a hányás után?

Kifelé boldog család vagyunk: posztoltam is egy képet a fáról a Facebook-on, like-ok özönlenek, „ilyen szép karácsony!” kommentek. Befelé viszont üresség. Magány. Én vagyok az, aki egyedül sütöm a bejglit, aki egyedül csomagol ajándékot éjjel, aki egyedül mosolyog a rokonoknak, amikor ők kérdezik: „És a férjed hol van?”

A szeretet tart mellette

Most a fotelban ülök, és nézem, ahogy lassan felkel a kanapéról, kissé tántorogva jön felém. „Gyere, együnk!” – mondja, de a szeme üres. Szeretném megölelni, megrázni, kiabálni vele: miért teszed ezt velünk? Miért választod az üveget helyettem? Dühös vagyok rá, de még inkább magamra – miért nem megyek el? Miért maradok? Mert félek. Félek a magánytól, félek, hogy nélküle még rosszabb lesz. És mert szeretem. Az az átkozott szeretet tart itt mellette, ami miatt minden karácsony újra feltépi a sebeket. Felsejlett egy régi karácsony, amikor vendégeinkk voltak, ő berúgott, elkezdett veszekedni az apósommal, én közben a fürdőszobában sírtam, hogy ne hallják. Idén megígértem magamnak, hogy nem lesz így.

Az elmúlt hetekben sűrűn jártam Al-Anon gyűlésekre, egy újabb könyvet is elolvastam az alkoholizmusról. Próbálok készülni az ünnepre, de amikor itt a Karácsony, mégis minden összeomlik. A ünnep ígérete – béke, család, melegség – csak kiemeli mindezek hiányát. Másoknál nevetés, nálunk csend, feszült pillantások, gyors témaváltások.

A férjem odajön hozzám, átkarolja a derekamat. „Szeretlek” – motyogja, de én most nem tudom ugyanezt válaszolni. Megsimogatom a haját, mert tudom, hogy holnap bűntudata lesz, újra megígéri, hogy megváltozik. A családunk így épült fel: én vagyok a tartópillér, ő a vihar. Szeretem őt, de utálom ezt az életet. Utálom, hogy karácsony helyett túlélést ünneplünk.

Mégis, valahol mélyen reménykedem. Hogy egyszer, talán jövő karácsonykor, józan lesz este tízig. Hogy együtt énekelünk karácsonyi dalokat, nevetünk a családtagjainkkal együtt. Addig pedig itt ülök a fotelban, a villogó fények alatt, és próbálom szeretni azt, aki volt – miközben félek attól, akivé lett.”

Nem tudni, hogy Zsóka férje meddig tagadja még az alkoholizmusát. Nem tudni a férje mikor jut el odáig, hogy segítséget kérjen, esetleg egy terápiát elkezdjen. Zsóka sok mindent tud az alkoholizmusról, de ez sem tudja megmenteni az időszakos lelki fájdalmaktól. A Karácsony helyett csak a túlélést ünnepli. Milyen szép is lenne, ha be lehetne fizetni az alkoholistát egy alkohol elvonó terápiára, ahova ugyanolyan boldogan és önszántából menne, mint egy wellness hétvégére. Pedig ez lenne számára az igazi egészségmegőrző program!