Az alkoholelvonó terápia belső világa sokak számára ismeretlen és talán ijesztő is lehet. „Hogy telik ott egy napom? Hogyan szoktatnak le az alkoholról? Gyógyszereket kell szednem?” – ilyen kérdések merülhetnek fel abban, aki már eljutott egy terápia gondolatáig.
Ez a blog bemutatja, hogy a Hivatásőrző Házban Leányváron, milyen terápiában részesülnek az alkoholbetegek. Elöljáróban annyit, hogy átlagban 6 hónapos egy terápia, lehet kevesebb is, de ez nem lóverseny, nem kell sietni. Hiszen a terápia célja, hogy segítsenek az alkoholistáknak megismerni a függőségüket, önmagukat, megváltoztatni a gondolkodásukat, hogy újra teljes, kiegyensúlyozott életet élhessenek.
Ne feledje, hogy az alkoholizmus nemcsak az egyén életét, hanem a családját és a környezetét is jelentősen befolyásolja. Ha érdekli, hogyan zajlik egy ilyen program, és milyen lépéseket kell megtenni a sikeres felépülés érdekében, tartson velünk! Ha olvasás helyett filmet szeretne nézni, akkor ez a film bemutatja a Hivatásőrző Házat .
Az alkoholelvonó terápia kezdete
Ha már eljutott a honlapunk főoldalára, talán már elolvasta a Hivatásőrző Házról szóló ismertetőt. Talán már beszélt velünk telefonon, vagy írásban vette fel a kapcsolatot. Esetleg elolvasta a felvétel módjáról szóló tájékoztatót, vagy már ki is töltötte a felvételi kérelmet.
A terápia kezdetet azzal a fontos döntéssel indul, hogy részt vesz a terápián és az ehhez szükséges formaságokat elintézi. Ha még mindig bizonytalan, érdemes elolvasni a tanúságtételeket.
Általános gondoskodás a betegekről
A terápia fő célja, hogy az alkohol függő józan életet élhessen, ne érezzen kényszert az ivásra, amihez rengeteg segítséget kap. Arra törekszenek a Hivatásőrző Ház dolgozói, hogy a terápia minden egyes résztvevője teljes egészében a saját felépülésére tudjon koncentrálni. Szakképzett nővérek gondoskodnak a betegekről, naponta mérik a vérnyomást és gondoskodnak az előírt gyógyszerelésről. Orvosi felügyelet is rendelkezésre áll.
Kényelmes szobákban 2-4 férfi beteg lakik, nem mindegyikhez tartozik külön fürdőszoba. A szobák a földszinten találhatók, itt van az ügyeletes nővér szobája is. Ha valaki külön ápolásra szorulna, azt az emeleti betegszobában helyezik el.

Kellemes hangulatú ebédlő ad helyet a napi étkezéseknek. A folyosón lévő kis asztalokon a nap folyamán gyakran található süti, csokoládé. A kórházi terápiákkal ellentétben, itt a betegek nem pizsamában töltik napjaikat, hanem saját ruhájukban járhatnak. A ruházat mosásáról a személyzet gondoskodik.

A fizikai erőnlét építésére szolgál a konditerem. Az épület mögötti kertben barátságos beszélgető helyet alakítottak ki. Külön kis részen gyógynövényeket termesztenek, melyek gondozásában a betegek is részt vesznek, ez nem megterhelő fizikai munkát jelent.
A leányvári Hivatásőrző Ház kapuja nyitva áll, a betegek szabadon kimehetnek a faluba. A közelben bolt is található, ahol minden kapható. Azt azonban tudni kell, hogy aki alkoholt fogyaszt, annak el kell hagynia terápiát.
Milyen egy nap az alkohol elvonón?
Ébresztő fél 7-kor, majd a reggeli tisztálkodás után 7 órakor egy 10 perces tornával indul a nap. Bár nem kötelező, de a csoportos tornában való részvétel már egyfajta elköteleződést jelent. Összekovácsolja a társaságot.
A betegek között szinte mindig vannak papok. Így a torna utáni 20 perces zsolozsma is hozzátartozik a napi programhoz, civileknek nem kötelező. Ezután következik a reggeli, majd indul a nap.
Minden napra más-más program szerint folyik a terápia. A délelőtt telhet szakember által irányított csoportos beszélgetéssel, vagy orvosi előadással, vagy film nézéssel.
A filmek tartalma a terápia céljának felel meg, mind művészi filmek, híres színészekkel (például Robert de Niro, Julia Roberts), ezért a fontos mondanivalón kívül kulturális élményt is jelentenek.
A délután fél 1-kor kezdődő ebéd előtt a kápolnában szentmisét tartanak. Bár a részvétel nem kötelező, de a hely szelleme miatt az ide jelentkezett betegek szinte mind elmennek a misére.
A délutáni programok 2 órakor kezdődnek. Bizonyos napokon a délelőtt megnézett filmekről megadott szempontok szerint beszélget a csoport, vagy esetenként írásban kell válaszolni a feltett kérdésekre.

Az orvosi előadások rendszerint délután hangzanak el. Ezek témája a függőséggel kapcsolatos, segít megismerni az alkoholbetegséget, a betegeknek önmagukat. Fontos cél a témával kapcsolatos őszinteség és a nyíltság.
Bizonyos napokon, a csoportos beszélgetéseken kívül pszichológussal való egyéni beszélgetések is a program részei. Ilyenkor különösen fontos az őszinteség.
A hét első felében délutánonként valamelyik Anonim Alkoholista (AA) gyűlésre viszik a beteget. Hétfőnként Esztergomban, keddenként Budapesten, szerdánként a Házon belül vannak gyűlések. A szállítást a Ház saját autóbusza biztosítja.
Meghatározott időpontban lehetőség van a neurofeedback terápiára. Szakorvos és a neurofeedback vizsgálatot végző személy dönti el, hogy melyik beteg számára lenne célszerű ez a kiegészítő kezelés. Az már a beteg döntése, hogy elfogadja-e, de eddig nem volt elutasítás.

Olvasnivalót is bőven kapnak a betegek. Rövidebb pamfletek és teljes könyvek szerepelnek a programban. A könyveket adott időn belül kell elolvasni és a filmekhez hasonlóan a könyvekről is meghatározott szempontok szerint beszélget a csoport, vagy esetenként írásban kell válaszolni a feltett kérdésekre.
Folyamatos feladat az AA 12 Lépésének feldolgozása. Ez is megadott szempontok szerint történik. Hangsúlyt fektetnek a 4. Lépésre, ami egy alapos önvizsgálat. Rendszerint e Lépés megtétele után fejeződik be a terápia a beteg számára.
A terápia alatt időnként rövidebb adaptációs időre (általában egy hétvége) haza mehetnek a betegek, majd a végleges eltávozás előtt egy hosszabb, 1 hónapos otthoni adaptációt kapnak. Az adaptációs időre is kapnak feladatot, ekkor derül ki, hogy miként tudnak alkalmazkodni, beilleszkedni a családba, most már józan, felépülésben lévő alkoholistaként.
A terápia befejezését, a hazamenetelt egy búcsúztatás fémjelzi. A bent maradó betegek ünnepélyes keretek között bocsátják útjára társukat. Az első évben a betegek többször kapnak lehetőséget utókezelésre. Ez annyit jelent, hogy pár napra, esetleg egy hétre visszamennek a Házba.
A terápiával persze nincs vége a folyamatnak, ez csak a kezdet. A józanság tartós megőrzéséhez aktívan kell tenni, rendszeresen járni AA gyűlésre, olvasni az irodalmat és természetesen alkalmazni a terápián tanultakat. A betegeket megtanítják a visszaesés jeleire. Ha baj van, a Hivatásőrző Házat mindig megkereshetik!