Ottó most ünnepelte első józan születésnapját. Már többször próbálkozott a józanodással, de mindig visszaesett. Pár hónapig bírta ital nélkül, aztán belefáradt a “szárazságba” és újra ivott. Végül rájött, hogy a magányos próbálkozások nem vezetnek eredményre, neki mindenképpen szüksége van egy alkohol elvonó terápiára . És valóban! Ezt a 365 napot a terápia után érte el.

A születésnap kapcsán osztotta meg gondolatait aktív alkoholista életéről. Családja végig kitartott mellette, pedig Ottó nagy manipulátor volt!

A félrevezetés mesterének hittem magam

Csak az ivással törődtem, nem fogtam fel, hogy a családomra is mély hatással volt az alkoholizmusom. Fő célom a függőségem fenntartása és a felelősségre vonás elkerülése volt. Ennek érdekében sok mindent bevetettem az érzelmi zsarolástól kezdve a hazugságokon és eltereléseken át a bűntudatkeltésig.

Gyakran a tagadást és a probléma kisebbítését választottam

Sok alkoholistához hasonlóan, én is azt szajkóztam, hogy nincs problémám az alkohollal, a család túlreagálja a helyzetet. Azzal próbáltam nyugtatni a nejem és a gyerekeket, hogy csak stresszes vagyok, ezért iszom, és egyébként sem iszom többet, mint bárki más. Sokszor úgy tűnt, hogy sikerült a feleségem elbizonytalanítani, hitt nekem. Pedig a tagadással csak a valóságot torzítottam, amivel saját magamat és másokat is megtévesztettem.

Később jöttek a hazugságok, elterelések, bűntudatkeltés

Amikor világossá vált, hogy a családom már nem hisz nekem, és az ivászatom napi témává vált, elkezdtem hazudozni arról, hogy mikor és mennyit ittam. Úgy gondoltam, nem tudják ellenőrizni, hogy valójában mit és mennyit iszom, ezért mindig csak egy-két pohárnyi fröccsöt vallottam be, persze közben tiszta bort és töményet ittam. Amikor a feleségem próbált szembesíteni a helyzettel, rögtön másra tereltem a szót, vagy másokat okoltam az ivásomért.

Odáig jutottam, hogy szinte áldozatként tüntettem fel magam, és a családomat vádoltam azzal, hogy nem értenek meg, csak kritizálnak, és ha nem stresszelnének ennyit, nem innék ennyit. Már lassan én is kezdtem elhinni, hogy miattuk iszom, és egyszer azt találtam mondani, hogy ha nem hagynak békén, elköltözöm. A mai napig bánom és szégyellem, hogy ilyen érzelmi zsarolással okoztam fájdalmat.

Akkori állapotomban csak azt akartam elérni, hogy hagyjanak nyugodtan inni, nem érdekelt a nejem lelki világa.

Ígéret szép szó

Bármennyire is igyekeztem kitérni az ivászatommal kapcsolatos beszélgetések elől, a feleségem már biztosan tudta, hogy baj van. Egy este nagy nyugalommal és szelídséggel próbált rábeszélni, hogy kérjek segítséget. Konkrét terápiás helyeket is keresett , és az egyikről úgy vélte, hogy nekem az lenne a legjobb.

Ez a beszélgetés egy olyan ritka pillanatban történt, amikor felismertem saját helyzetem valóságát, de ez az őszinte felismerés rövid életű volt. Ugyanakkor valahol a belső küzdelmem kezdetét jelezte.

Úgy gondoltam, hogy ha megígérem feleségemnek, hogy szakemberhez fordulok, és utánanézek annak a terápiás helynek, amit ajánlott, akkor megnyugszik, én pedig békésen iszogathatok. Végül is azt nem igértem, hogy már másnap elkezdem a keresést, határidőről nem volt szó. A halogatást jó eszköznek véltem.

Egy darabig nem is jött elő a téma, de pár hét múlva a nejem megkérdezte hogy állok a kereséssel. Azzal védekeztem, hogy most nem alkalmas az idő, mert új főnököt kaptunk. Ez jó kifogásnak tűnt, hiszen a nejemnek korábban említettem a lehetséges vezető váltást. Megnyugvás helyett azonban szégyent és bűntudatot éreztem, ez felkavart, amire innom kellett.

Az őszinteség helyreállítása: a felépülés kulcsa

Másnapra a sok hazugság, halogatás beérett. A feleségem bejelentette, hogy a gyerekekkel elköltözik a szüleihez, és majd ha “alkalmas lesz az idő” a terápiára, akkor beszélhetünk. Egyedül maradtam.

Megijedtem. Szerettem a feleségemet, a gyerekeimet, nem akartam elveszíteni a családom. Pedig bizonyos értelemben én már régen elhagytam őket. Akkor döntöttem el, hogy telefonálok arra a helyre, amit a nejem ajánlott. A feleségemet nem mertem felhívni, helyette az apósommal üzentem. Kértem, hogy csak annyit mondjon a lányának, hogy “az idő alkalmas, hétfőn utazom”.

Gyakran jut eszembe, hogy mire emlékszem vissza legszívesebben a terápia első napjaiból: a biztonságérzésre. Az tette lehetővé, hogy megnyíljak, elmondjam valódi érzéseimet és félelmeimet. Ez segített lebontani az önbecsapás, a hazudozás falait, és kikövezte az utat az őszinte élethez. Nem volt könnyű szembenézni önmagammal, de a szakemberek és alkoholbeteg társaim segítségével sikerült.

Most már azt is tudom, hogy miért vallottam állandóan kudarcot a magányos próbálkozásaim során. Csak a poharat tettem le, de a gondolkodásom továbbra is alkoholista gondolkodás volt. Abban a fals tudatban ringattam magamat, hogy majd képes leszek normálisan inni.

Ennek a tévhitnek a leküzdésében segített a terápia. Az Anonim Alkoholisták közösségébe kerültem, ahol sorstársaimmal együtt fő célunk a tartalmas józanság elérése és fenntartása. Ez nekem már 365 napja sikerül. Még az út elején lépkedek, de úgy érzem, hogy megtaláltam a számomra alkalmas módszert alkoholizmusom legyűrésére.