Ágoston középiskolai tanárként dolgozott, mielőtt a katedrát átmenetileg a kocsmai előadásokra cserélte. Bár már tíz éve józanul él, de a söntésben folytatott világmegváltó beszélgetéseket azóta sem felejti. Így mesél életéről, az alkohol fogságában töltött időről és a 10 évvel ezelőtt kezdődő szabadulásról.

Vakon hittem az alkohol stresszoldó hatásában

Úgy kezdtem, ahogy sok alkoholbeteg társam. Észre se vettem milyen végzet felé haladok, sőt, sokáig még természetesnek is tartottam az életmódomat.

Meglehetősen stresszes volt az életem. Nem azért mert az iskolában engem bárki bántott volna, hanem azért mert túlságosan magamra vettem a diákok problémáit. A kamaszok amúgy is nagy türelmet igényelnek, és sokukról tudtam, hogy zilált családban élnek. Sőt, némelyiknek az apja alkoholista volt.

Bedőltem annak a közhelynek, hogy az alkohol megkönnyebbülést nyújt, stresszoldó hatású. Az iskola és az otthonom között van egy kocsma, oda egyre gyakrabban tértem be, és az idő múlásával egyre több ital folyt le a torkomon.

Egészen jó kis társaságnak tartottam a kocsmai közeget. Mindenféle emberrel találkoztam, különböző sorsokat ismerhettem meg. Valaki a napi fizikai fáradságát próbálta oldani az itallal; valaki a főnöktől kapott rendszeres vegzálást kezelte a folyékony nyugtatóval; valaki a házastársi konfliktusára látta a megoldást a piában, s valakik csak egyszerűen megszokták, hogy az estéiket a kocsmapult mellett töltik. Ivászatunk leggyakoribb közös oka a stressz volt.

Nem lehet valakiből alkoholista anélkül, hogy rendszeresen ne fogyasztana alkoholt. Mivel mindannyian mások vagyunk, senki sem tudja meghatározni, hogy valaki mikortól válik függővé. Azt hiszem az én függőségem akkor kezdődött, amikor már az iskolai óráim előtt innom kellett.

Jó tanárnak tartottak a kollégáim, a diákok is kedveltek, úgy éreztem érdekesen tudtam előadni a tananyagot – még az ital nélküli korszakban. Aztán valahogy egy megmagyarázhatatlan aggódás kezdett rám törni az órák előtt. Nem bíztam magamban, féltem, hogy nem sikerül a tanítás. Teljes természeteséggel nyúltam az italhoz, és fel sem tettem a kérdést, hogy miért van egy kisüveg vodka a táskámban. Pár korty megnyugtatott, és higgadtam mentem be az órámra.

Az alkohol irányított engem

Sok alkoholistához hasonlóan és sem vettem észre, hogy elvesztettem a kontrollt, hogy alkoholista lettem. Nem vettem észre, hogy az idő múlásával egyre többet ittam, és az alkoholistákra jellemzően e tényt tagadtam magam előtt . Vajon mikor vesztettem el az irányítást?

Jó darabig senki sem sejtette, hogy mennyit iszom. Jól működő alkoholista voltam. Nem hagytam ki egyetlen órát, egyetlen értekezletet sem az alkohol miatt. Valójában jól végeztem a munkámat. Kevés külső jele volt annak, hogy mennyit ittam. Egy ideig.

Ahogy egyre többet italoztam, fokozatosan egyre betegebb lettem. Valahogy megszoktam, és valójában kezdtem azt hinni, hogy az normális, ha fáradtnak, feszültnek érzem magam. Természetesen az alkoholon kívül sok minden más is okozhat kimerültséget, de az ivászat kétségtelenül fokozza azt, kellemetlen életformává teheti. Ugyanakkor meg voltam győződve arról, hogy az ital önbizalmat adott, továbbra is tagadtam az alkoholizmusomat. Közben rengeteg energiámba telt a józanság látszatát fenntartani. Mindez csak önámítás volt.

Két lehetőség – alkoholelvonó vagy munkanélküliség

Egy nap az igazgató barátságosan, de szigorúan közölte, hogy ha nem teszek valamit az alkoholizmusom ellen, felmond. Azt ajánlotta, hogy menjek el egy alkoholelvonó terápiára, menjek táppénzre. Ez derült égből villámcsapásként ért, de szerencsére megijedtem. Egyedül élek, a munkám a mindenem. Ezt elveszteni a halállal egyenlő. A következő hónap elsejéig kaptam időt, hogy keressek terápiás helyet. Találtam és elmentem. Azóta 10 év telt el.

Józanul már tudatosan kezelem a stresszt

Szerencsére túléltem az ivászat éveit, ma már egészséges és virágzó vagyok. Az igazi meglepetés az volt, hogy az életem olyan módon javult, amire nem is számítottam. Egyrészt az önbizalmam az egekbe szökött, másrészt, amikor testileg meggyógyultam, remek lett a közérzetem. Még mindig gyakran meglepődöm azon, hogy mennyi mindent el tudok végezni, továbbra is motivált és boldog vagyok. Megdöbbentő felismerni, hogy mire vagyok képes a mentális és fizikai erő birtokában.

Amióta józanul élek, már tudatosan kezelem a stresszt. Korábban ahelyett, hogy foglalkoztam volna a problémáimmal, az ivás révén figyelmen kívül hagytam őket, így aztán azok megmagyarázhatatlanul nagyra nőttek.

Valójában erőt ad az a képességem, hogy kezeljem azokat a dolgokat, amiket egykor ivással próbáltam figyelmen kívül hagyni. Nem azt akarom mondani, hogy soha nincsenek nehéz napjaim – persze, hogy vannak. De nincs szükségem alkoholra ahhoz, hogy élvezzem az életet, vagy enyhítsem a stresszt.

Tíz éve szabad lettem, nem kell alkoholt innom! A terápia alatt megismertem az Anonim Alkoholisták (AA) néhány csoportját, azóta is rendszeresen járok AA gyűlésre. Az iskolában is minden elrendeződött, hálás vagyok az igazgatómnak és a kollégáimnak.

Pár hónapja egy volt osztályom engem is meghívott az ötéves érettségi találkozójukra. Ők már nem láttak ittasan. Rengeteg pia volt az asztalon, engem is folyamatosan kínáltak, de mindig elhárítottam. Aztán az egyik srác megkérdezte, miért nem iszom. Válaszként röviden elmeséltem hogyan szabadultam ki az alkohol rabságából. Ez volt életem egyik legjobb üzenetátadása.