E sorok írásakor 5 éve és négy hónapja vagyok tiszta. Azok közé az alkoholisták közé tartozom, akik nehezen ismerték el betegségüket. Az iskolában úgy éreztem, van akaraterőm, kiemelkedő sportoló és tanuló voltam, mindenkivel jól kijöttem. Betegséget alig ismertem, csak sportsérülések vagy kisebb nátha okozott némi kellemetlenséget. Természetesen a hétvégi bulik alkalmával észre sem vettem, hogy főleg serkentőként és szókincsjavítóként egyre többet használom az italt. Alkoholbeteg lettem.

Észrevétlenül csúsztam az alkoholizmusba

Aztán véget értek a diákévek és bekerültem az “ÉLETBE”. A közelben találtam egy nekem való munkahelyet, ami sok munkát követelt, de nagyon jó fizetést jelentett. Borász lettem egy hatalmas borkombinátban. Jól éreztem magam, rengeteget dolgoztam, de változatlanul sokat ittam. Eszembe se jutott az alkoholizmus. Úgy döntöttem, hogy amíg be nem hívnak katonának élvezni fogom az életet. Tömérdek különböző buliba jártam, sok emberrel találkoztam, s egyszer csak megismertem „A LÁNYT”. Úgy döntöttem, hogy ha megvár míg leszerelek, akkor elveszem feleségül. Így is történt.

Elkezdődött közös életünk. Dolgoztunk, építkeztünk, gyermekeink születtek. Házunk, autónk, jó munkahelyünk volt. A párommal ugyan néha kicsit morogtunk egymásra, de mindig kibékültünk. Mindeközben egyre többször szerepelt meg az alkohol az életemben. Észre se vettem, de már napi szinten szépen termeltem. Ez odáig fajult, hogy amikor megszületett a második fiam már nem is tudtam igazán örülni.

Az én mélypontom

Az évek teltek, az ital folyt tovább és jött a rendszerváltás, ami elvitte az életemből a rendszert. Megszűnt a munkahelyem. Úgy éreztem kihúzták alólam a talajt. Kétségbeesetten próbáltam egy új útra találni, de nem nagyon sikerült. Ekkor előbújt a rejtett segítség, az ital. Egyre több és több, én pedig azt bizonygattam magamnak, hogy így könnyebb lesz megoldást találni. Minden csalódás jó ok volt az ivásra és mások hibáztatására. Egyre több lett a súrlódás otthon is. Elhanyagoltam mindenkit és mindent; feleség, gyerekek, kötelesség, már nem nagyon érdekeltek.

Sokan, sokféleképpen éljük meg a mélypontot. Én úgy érzem, az enyém egy hosszú, sötét alagútban volt. Tudni kell, hogy 50 éves koromig kórház közelében sem voltam. Aztán e kerek születésnapom után pár nappal baleset miatt hetekre kórházba kerültem, majd egy hónap lábadozás, semmi ital. Otthon ültem általában egyedül, és valami nagyon hiányzott. Amikor már tudtam segítség nélkül is járni, átmentem a szomszéd borászhoz italért. Onnan kezdve nem volt megállás, minden kezdődött elölről, csak egy kicsit több lett a bevitel.

Hogyan másszak ki az alkoholizmusból?

Ugyanekkor kaptam egy új lehetőséget, egy új állást ajánlottak. A főnököm jó emberismerő volt, tisztában volt italozó életemmel, mégis bizalmat szavazott nekem. Mai napig hálás vagyok neki ezért. Nappal lelkes, jó munkás, segítőkész zugivóként viselkedtem. Este viszont én voltam a szegény fáradt, mindenkit és mindent utáló, megvetett, meg nem értett ember. Erre aztán mindig jól esett a hosszúlépés.

Egyre több lett körülöttem a zűrzavar a munkahelyemen és a családban is. A munka nem ment úgy, ahogy kellett volna, feleségemnek elfogyott a türelme. A nejem kérésére pszichiáterhez jártunk. Az élet úgy hozta, hogy sok áthazudozott, összevissza beszélős találkozások között mégis akadt pár tiszta percem. Felmerült bennem a kérdés: hogyan tovább? Három utat láttam:

1. Ez a legegyszerűbb: iszom tovább egyre többet és többet, míg egyszer csak vége lesz. Azonban ez nem opció, még fiatal vagyok.
2. Ez is könnyű: iszom tovább és annyira elhülyülök, hogy még azok is rajtam fognak nevetni, akik ugyanolyan piások, mint én, csak velük még szóba állnak az emberek. Nem túl vonzó kilátás.
3. Hasznosnak ígérkezik: segítséget kérek és megpróbálok kimászni ebből a sötétségből.

A harmadikat választottam. Nehéz lépés volt, de sikerült megtennem. Kértem és kaptam segítséget. Elmentem egy terápiára és kezdett megváltozni az életem. Elkezdtem járni az Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésére. Rengeteget tanultam önmagamról, a világról. Kezdtem megszeretni magam, türelmesebb lettem és széjjel tekintőbb. Egy hónap után sikerült megnyílnom az emberek előtt. Hamarosan tudtam önfeledten, szabadon nevetni, ital nélkül, nem kellett hozzá semmi, hogy újra szépnek lássam a világot. A mai nap sem kell innom, mert dolgom van. Meg kell mutatnom egy embertársamnak, a Felsőbb Erőnek és legfőképpen önmagamnak, hogy képes vagyok józanul, tisztán élni.

Az alkoholt azért tettem le, hogy vissza se jöjjön, nem az ivás, hanem az elfogadás, nem a mámor, hanem a türelem, ami segít! Hát nem ezt tanultam? A legfontosabb számomra józannak maradni és jó döntéseket hozni. Már hiszek, és ahol van hit, ott győzelem is van. Ahogy az öreg halász mondja Hemingway regényében “Az ember nem arra született, hogy legyőzzék“. A terápia és később az Anonim Alkoholisták (AA) segítségével öreg halászként naponta győzöm le az alattomosan készenlétben álló alkoholt.

Laci, felépülő alkoholista