A józanodás mérlegének nyelve: csoportterápia, vagy terápián kívüli út?

Ha ezt a cikket olvassa, bizonyára érdeklődik az alkoholbetegségből való felépülés iránt. Valószínűleg van valakije – netán saját maga, – aki számára elérkezett az idő válaszolni a legfontosabb kérdésre: hogyan kezdje el a felépülést az alkoholizmusból? Szüksége van-e terápiára, egyáltalán alkoholista-e? Ez a teszt az alkoholbetegségről segít a válaszadásban.

Hosszú út előtt áll, aminek megtételéhez minden rendelkezésre álló erőforrást fel kell használnia. Ebben segít a Hivatásőrző Házban nyújtott több hónapos terápia.

A csoportterápia egy fontos eszköze a betegségből való felépülésnek. Ez ijesztően hangozhat. Sokan nem szívesen osztják meg gondolataikat, érzéseiket és érzelmeiket másokkal. Végülis, a függőség gyakran arra készteti az embereket, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyekről szeretnék, ha senki sem tudna.

Hogyan segíthet a csoportterápia a felépülőben lévőknek?

A csoportterápiának számos előnye van. Lehetőséget ad arra, hogy a beteg nyitott legyen, és felfedezze a saját magában rejlő lehetőségeket. Egy csoport segíthet abban, hogy olyan dolgokat lásson meg, amelyeket korábban még soha nem érzékelt, ami kiváló kezdetét jelentheti az őszinte és nyitott életnek. A csoportterápia során szerzett új tapasztalatok segíthetnek a fejlődésben és a tanulásban.

A csoportterápia segít annak felismerésében, hogy az alkoholbeteg nincs egyedül az alkoholfüggőség elleni küzdelemben. A csoport tagjai ugyanazzal a problémával küzdenek. A betegnek lehetősége van félelmét, szomorúságát, haragját vagy egyéb olyan érzését kifejezni, amelyet korábban még soha nem fedett fel mások előtt. Lehetősége van valakivel nyíltan beszélgetni. Új, egészséges viselkedésmódokról hallhat, amelyek elvezetnek ahhoz, hogy megtanuljon bízni önmagában, és saját egyedi képességeinek felismerése révén fejlessze az öntudatát.

A csoportterápia lehetővé teszi a kapcsolatok korlátozott keretek között, kontrollált módon történő megélését, az érzelmek gyengéd felfedezését és az önkifejezést. Új gondolkodási, érzés- és viselkedési módokat próbálhat ki anélkül, hogy nemkívánatos válaszreakció, vagy támadás veszélye felmerülne. A meglévő konfrontáció-kerülő szokások olyan kihívás elé néznek, melyek révén valószínűleg megváltoztathatók. A beteg kezdi úgy érezni, hogy ezeknek a változtatásoknak van jogalapja, s ennek következtében bízni kezd önmagában és másokban.

Tényleg a valódi énjét ismeri a külvilág?

A csoportterápia abban is segít, hogy másoktól tanuljon, emlékezzen, és érezze maga mögött a csoport támogatását, amikor új viselkedés formákat próbál ki a „valós életben”. A legnehezebb közegek, amelyben bizalom és intimitás alakulhat ki, a szoros barátságok és a romantikus kapcsolatok. Azoknak, akik függőséggel éltek, vagy bántalmazás túlélői, gyakran két énjük van: egy nyilvános és egy magán. Ők megtanultak olyan képet mutatni magukról, amellyel „valódi énjüket” óvják a sérelmektől és az elhagyatottságtól.

Részükről ez egy védelmi reakció, ami gátolja a közelség érzését a felépülés folyamatában. Egy intim kapcsolat vagy érzelmi kötelék lehetetlen a „hamis én” korlátján keresztül. Amikor leveszik ezt a maszkot, az „ellenőrzés-megosztás-ellenőrzés” lassú folyamata lehetővé teszi, hogy apránként, őszintén felfedjék magukat, s közben biztonságban érzik magukat.

A csoport előtt őszintén viselkedhet!

A csoportban nyugodtan megoszthatja történetét. Először is, ez abban segít, hogy őszinte és számonkérhető legyen a felépülés során, ami lehetővé teszi mások számára, hogy rámutassanak olyan nyilvánvaló, vagy alig észrevehető viselkedési formákra, amelyekkel esetleg elfedi a saját józanságáért való felelősségvállalást. Az őszinte visszajelzések segítenek abban, hogy továbbra is a józanság útján haladjon, és elhagyja azokat az önromboló viselkedéseket, amelyeket esetleg nem is vesz észre önmagában.

Másodszor, ha a történetét megosztja másokkal, új megvilágításba kerülhetnek az életében zajló események. Amikor elmondja a történetét, és meghallgat másokat, lehet, hogy a saját tapasztalatait új módon látja és értelmezi. Idővel ez az új perspektíva szabadságot ad, jobb döntéseket hozhat az életben.

Harmadszor, fontos leküzdeni a fejlődését akadályozó elszigeteltséget és szégyent. Olyan új barátok kezdik körülvenni, akik azonosulnak a tapasztalataival, és feltétel nélkül elfogadják azokat. Elkezdi megszüntetni a régi önámítást és tagadást, amelyek fenntartják az alkoholizmust.

Negyedszer, a csoportterápiában felépülő emberek gyakran tapasztalják, hogy történetük megosztásával óriási lelki tehertől szabadulnak meg. Egy ,,jól sikerült” hazugsághoz esetleg több, kisebb fedő hazugság is szükséges. Ez az erőfeszítés több energiát és figyelmet igényel, mintha az illető már először igazat mondott volna. Továbbá, ha valaki őszinte akar lenni önmagával, meg kell szabadulnia az illúzióktól. A saját történet elmesélése megszabadít az én-központú személyiség elnyomásától, így képes lesz arra, hogy újraépítse régi kapcsolatait, illetve újakat létesítsen.

Végül, az igazmondásnak maradandó értéke van, amit egy aktív alkoholistának lehetetlen belátnia. Alkohollal az élet minden napja úgy néz ki, mintha az utolsó lenne, sőt, néha még rosszabb. Nincs múlt, értéktelen a jelen, és természetesen jövő sincs. Aki igaz történetet oszt meg az életéről, az birtokolja a múltat, örül a jelennek, és előre, a jövőre tekint.

Sikerülhet-e a terápián kívüli felépülés?

Nem tagadható, van rá több, sikeres példa is. Azonban érdemes arra gondolni, hogy az egyedül vívott harc különösen a felépülés elején nagyon nehéz. Mi alapján érezhetné, hogy a betegségével nincs egyedül? A közösség erejének támasza, az őszinte visszajelzések tanulsága, a szakemberek útmutatása nélkül olyan, mintha egy labirintusban bolyongana. Nem tudja merre van a kijárat, és lehet, hogy körbe-körbe megy.